Bennünk lüktet a világ...

Varidance – Bennünk lüktet a világ…

Újat, mást akartam. Olyan táncegyüttest, amilyenre mindig is vágytam. Amikor eljött az ideje, elképzeléseimet valóra váltottam és saját társulatot alapítottam.
Olyan alkotóközösség alapjait raktam le, amelyben a táncról szól minden, amelynek jövőjét csak a saját utamat járva tudom elképzelni és formálni. A Varidance olyan társulat, ahol a táncosnak neve van, ahol egyéniségét, tehetségét kibontakoztatja, s amelynek felvirágoztatásáért nem csupán pallérozott tánctudását veti be, hanem bekapcsolódik az alkotás folyamatába, hogy együtt új szellemű, színvonalas műveket hozzunk létre. Az együttest minden tagja sajátjaként formálja — „tettestársként” a szervezésből, működtetésből is részt vállalva. A zene, a tánc kisgyermekkortól az öröm egyik legfőbb forrása, a táncosnak életfogytig tartó gyönyörűsége. Az a nyelv, amelyen bárkinek bármit elmesélhet, amit a világ minden pontján megértenek és beszélnek. Bölcsője a néptánc, a népzene, ami — bárhová szülessünk is — beleivódik a génjeinkbe, mozdulatainkba, vonalkódként árulkodva, kik vagyunk. A magyar kultúrkincsből bőven van mit hozzáadni a világ színeihez, a tánc, a zene világához. Lehet változatlan, eredeti formájában megismertetni a magyar folklórt és lehet más műfajokkal, táncstílusokkal — még a tőlünk távoli országokéval is — ötvözni és megmutatni úgy, hogy értékeit őrizzük, hagyományait tiszteletben tartjuk.

A Varidance az utóbbi mellett kötelezi el magát. Csakhogy nem zárjuk magunkat korlátok, határok közé — nyitottak vagyunk az újra. Érezzük és élvezzük a világ sokszínűségét, befogadjuk és „átváriálva” megmutatjuk azt, ami lázba hozza a tánc szerelmeseit. Világzenére koreografálunk világtáncot — ahogy ezt eddig is tettük. Kiválóan képzett, profi csapatommal, ragyogó táncosaimmal vállvetve készülünk új felállásban új korszakra. A közönség mond ítéletet, hogy dolgunkat jól tesszük-e.
Vári Bertalan, Harangozó díjas táncművész