Bennünk lüktet a világ...

VÁRI BERTALAN A BARTÓK TÁNCSZÍNHÁZ ÚJ MŰVÉSZETI VEZETŐJE

 

VÁRI BERTALAN A BARTÓK TÁNCSZÍNHÁZ ÚJ MŰVÉSZETI VEZETŐJE

2013. április 1-jétől Vári Bertalan Harangozó-díjas táncművész, koreográfus vezeti a Bartók Kamaraszínház tánctagozatát.

Professzionális táncelőadásokat ígér Vári Bertalan, a Bartók Kamaraszínház tánctagozatának művészeti vezetője

Vári Bertalan Harangozó-díjas táncművész, koreográfus lett a Bartók Kamaraszínház tánctagozatának művészeti vezetője. Pályáját Novák Ferenc nevével fémjelzett Honvéd Együttesbenkezdte, majd Román Sándor vezetésével Experidance néven ismerté vált társulat alapító tagjaként és tánckarvezetőjeként meghatározó szerepe volt az együttes felemelkedésében. A siker ellenére 2008-ban többedmagával új táncegyüttest alapított Presidance Company néven. Később az élet ismét válaszút elé állította, és létrehozta első, saját tánctársulatát, a Varidance-t.

 Kreativ_Berci-Cajon

Foto: Csillag Pál

Véleményed szerint, milyen keretet és formát kell megtalálni ahhoz, hogy a tánc – beleértve a néptáncot és a népzenét – a szélesebb közönséghez is eljusson?

A világzene is ötvöz különböző stílusokat és ezáltal létrehoznak valami egészen újat. Én azt gondolom, hogy a táncban is ez a jó irány. Néptáncosként kezdtem a pályafutásomat, és lélekben most is annak tartom magamat. De nem gondolom, hogy ragaszkodni kell az autentikus formákhoz, merni kell újat csinálni, olyan mozdulatsorokkal, zenékkel és látványvilággal kell társítani, amely a szélesebb közönség számára befogadhatóvá teszi a produkciót. Tovább kell gondolni, és fel kell használni a néptáncból merített elemeket ötvözni kell más táncstílusokkal, műfajokkal.

Mennyiben más a jelenlegi társulatod, mint a korábbi, Presidance Company, vagy mint az Experidance, ahol Román Sándor vezetése mellett tánckarvezető és társkoreográfus voltál?

Varidance első saját, önerőből alapított társulatom, amely koncepciójában viszonylag közel áll aPresidance Company-hoz. Experidance együtteshez képest, úgy gondolom, hogy kezdünk elkanyarodni, más úton járni. Ennek a mibenléte nehéz kérdés, a közönségre bízom a két társulat különbségeinek megítélését. Véleményem szerint, a táncnak van akkora ereje, hogy önmagában is megállja a helyét. Ha a táncosok professzionális szinten képesek előadni azt, amely a koreográfus képzeletében megszületett, akkor látványos színpadi valóságot tudnak létrehozni.

A Dunaújvárosi Bartók Táncszínház művészeti vezetői posztjára sikeresen pályáztál. Hogyan látod, ismét egy válaszút elé érkeztél a pályád során, vagy egy új lehetőségnek éled meg?

Semmiképpen sem válaszút, Szögi Csaba hívta fel a figyelmemet erre a lehetőségre. Olyan színvonalas produkciókat szeretnék a Bartók Kamaraszínház megújult tánctársulatával létrehozni, amelyek a korábbi munkáimat is jellemezték. Az ehhez szükséges feltételek a kinevezésemmel biztosítva lettek. Lesznek bizonyos korlátok, játékszabályok, amelyeket be kell tartanom, de a színház ad egy olyan hátteret, ahol azt az alkotó munkát, amelyet elkezdtem, továbbörökíthetem.

Milyen terveid vannak a következő évadra?

Szeretném Dunaújvárosban felpezsdíteni a táncéletet, minél szélesebb közönségréteghez  eljuttatni a táncművészetet sokszínűségét, szépségét. Terveim között szerepel, hogy az iskolákhoz ellátogatva, tánckurzusokat, táncelőadásokat, bemutatókat tartunk a társulattal. Ezzel is elősegítve azt, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsünk,- reményeink szerint-, a leendő közönségünkkel. Ezzel párhuzamosan azon leszek, hogy professzionális produkciókat hozzak létre.  A következő évadban több bemutatót tervezek. Egy kisebb, stúdiótermi előadást, amelyhez be szeretném vonni a színészeket is, valamint egy nagytermi produkciót, ahol a magyar táncokat mai nyelvre „áthangolva”, élő zenével kisérve, nagyszabású előadást szeretnék színpadra állítani. További terveim között szerepel egy, a gyermekeknek szóló produkció létrehozása is.

Tamási Áron Ördögölő Józsiás című mesejátékának a premierje nemrégen volt a Budapesti Operettszínházban, amelyben te voltál a koreográfus. Nyáron pedig, ismét jelentős feladat vár rád, a Kőműves Kelemen és az István, a király című előadáshoz is te készíted koreográfiát. Milyen új kihívások elé állít koreográfusként komplex színházi produkciókban dolgozni?

Én alapvetően táncosokkal dolgozom, akikkel a munkafolyamat egyszerűbb, a színészekkel végzett munka másféle kihívást jelent. Meg kellett találnom azokat az egyszerűbb mozgásformákat, amelyek mindenkinek jól állnak. Somogyi Szilárd, rendezővel nagyon szerettem együttdolgozni. Jó instrukciókat adott, segített értelmezni, rávezetni a színházi formákra, dramaturgiai szempontokra. Mindenképpen hasznos volt számomra a közös alkotófolyamat. Alföldi Róberttel korábban már dolgoztam együtt, a Kabaré című musical kapcsán. Koreográfusként vettem részt a IV. éves színművész osztály vizsgaelőadásában. Örültem, amikor ismét felkért mindkét produkció koreográfusi posztjára. Bízom benne, hogy maximálisan helyt fogok tudni állni.

Mudra Ágnes